Valor - spanyol

A Valor céget 1881-ben Alicante városában alapította Don Valeriano López Lloret és kezdte el tevékenységét melyből a mai válallat született. 1964 óta a közeli Villajoyosa városában is van egy gyáruk és közvetlenül a szomszédságában 2006-ban nyílt meg a Valor csokoládé múzeum is a társaság 125. évfordulóján, melyet maga a Spanyol koronaherceg nyitott meg. A Valor cég a kezdetektől fogva a minőség és a tradíció jegyében készítette csokoládéit a legkiválóbb alapanyagokból és terjesztette a minőségi kakaókultúrát kezdetben Spanyolországban, mára már a világ 45 országában, Magyarországon 2011 óta. A 80-as évek közepén kezdtek el terjeszkedni néhány Dél-Amerikai és Ázsiai országban (Venezuela, Japán, Argentína). Több éves fejlesztés és közvélemény kutatás után a 2000-es évek elején készültek el a cukormentes illetve a hozzáadott cukor nélküli csokoládéik, melyekre a gyár kifejezetten büszke. A céljuk az volt, hogy steviával ízesített csokoládéikat ne lehessen megkülönböztetni a sima cukorral készített csokoládéktól, melyet „vak” kóstolásokkal bizonyítottak. Az eredmény magáért beszél. A Valor csokoládé 2011-ben megkapta a "European Candy Kettle Award" díjat, mely az egyik legrangosabb ebben az ágazatban.
Tovább